Sweet Dream / Álomsütik-sütiálmok

 

Karajba zárt csülök, fejedelmi étek

Hozzávalók 1 rúdhoz:

  • 1 db csontozott füstölt csülök
  • 9-10 szelet karaj
  • 20 szelet bacon 
  • 1 nagy vöröshagyma
  • 2 evőkanál mustár
  • 300-400 g reszelt sajt
  • 2 tojás
  • liszt

Elkészítés:

A csülköt előző este vízben főzzük puhára, kb. 1 és fél óra alatt. Mikor már langyos, szedjük le a húst és vágjuk kis falatokra. A hagymát apró kockákra vágjuk és zsíron megdinszteljük. A csülköt, a hagymát és a mustárt összekeverjük és egy zárható dobozba hűtőbe tesszük. A karaj szeleteket kiklopfoljuk, sózzuk, és szintén hűtőbe tesszük. Másnap a sütőt 180 fokra előmelegítjük. Az őzgerincformát kibéleljük baconnal, úgy hogy a szélén túllógjon, ezt majd a tetejére hajtjuk a végén. Beleszórunk egy marék sajtot, majd a lisztbe és tojásba forgatott hússzeletekkel kibéleljük. Újra sajtot szórunk rá, majd az előző nap elkészített csülök töltelékkel jól megtömjük. Ismét sajt jön, majd a maradéktojásba, lisztbe forgatott, karaj. Megint sajt, amire ráhajtogatjuk a lelógó bacon szeleteket, és még a maradék baconnal a hiányzó részeket is befedjük. A nagy gáz tepsibe helyezzük az őzgerincformát, hogy ha sülés közben kifolyna a leve akkor legyen mi felfogja. Szép pirosra sütjük 180 fokon, kb. 1 óra alatt, majd kivesszük, a gáz tepsibe sütőpapírt helyezünk és a formából a csülkös rudat óvatosan ráfordítjuk, így toljuk vissza a sütőbe és a másik felét is pirosra sütjük.